VII. rész

Tegnap nem sokat aludtam, egész éjjel forgolódtam és óránként felébredtem. Nem tudom, hogy Brigi vagy Soma miatt vagyok-e ilyen ideges, de a legvalószínűbb, hogy mindkettejük közre játszik a dologban. Már fél órával az ébresztő megcsörrenése előtt fent voltam és zenét hallgattam. Amikor megszólalt Anthony Kiedis én azonnal ki is nyomtam. Lassú léptekkel baktattam ki a fürdőszobába. A tükörbe nézvén nem tudtam eldönteni, hogy azt törjem össze, vagy húzzak zacskót a fejemre. A szemem alatt nem táskák, sokkal inkább bőröndök voltak. A göndör hajam, hol lelapulva feküdt, hol az egekig merészkedett. Sóhajtottam egyet, majd beálltam a zuhany alá. Jól esett, ahogy a meleg víz szinte védő burokként közre fogja a testem. Csak álltam ott, majd 15 perc elteltével megtörölköztem és visszamentem a szobámba. A szekrényben először meglátott ruhadarabokat aggattam magamra. Így történt az, hogy habár a zoknijaim nem voltak éppen egyformák, a színük legalább hasonlított. Tíz perc múlva már csőfarmerben és kockás ingben ültem a konyhában egy tál szétázott CiniMinis felett. Anya és apa már elment dolgozni, Roli pedig beteg, szóval még alszik. A ház nagyon csendes, csak Buldózer ugat néha egyet-egyet ha meghallja, hogy valaki elmegy az utcán. Sosem szerettem a csendet. Valahogy nem illik hozzám. Gyorsan elővettem a telefonom, bedugtam a fülhallgatóm és elindítottam valamit, ami ha nem is Sum41 legalább megnyugtat. Az I See Fire-t. Ránéztem az órára. Még csak 7 van. Az első órám 8-kor kezdődik, mégis elindultam. Gondoltam beugrom a boltba útközben. Mivel nem reggeliztem, hamarosan éhes leszek. Felkaptam a Conversem és kiléptem a házból. Ősz eleje van. A fák még mindig zölden hajladoznak az enyhe szélben. Nagyon jó az idő, kabát még egy darabig nem fog kelleni. Bezártam a kaput és ahogy megfordultam beleszagoltam a langyos levegőbe. Miközben sétáltam az út másik oldalán gyerekekre lettem figyelmes. Éppen iskolába indultak, akárcsak én. 4-en voltak, 1 lány és 3 fiú. Körülbelül nyolc-kilenc évesek lehettek. Nevetgéltek a járdán, közben beszélgettek. Mosolyogva figyeltem őket. Milyen régen volt, amikor Brigivel pont így indultunk iskolába a kis rózsaszín hátizsákjainkkal. Hiszen már több mint 7 év telt el azóta. Szalad az idő. Hamarosan megérkeztem a pékségbe. Ahogy beléptem megcsapott az sütemények édes illata. Régen sokszor elkísértem anyát, csak azért, hogy érezhessem ezt az illatot. Vettem egy kakaós csigát és miután kifizettem rögtön bele is haraptam. Tovább indultam az iskola felé. Még mindig volt háromnegyed órám a becsöngetésig. Gondoltam folytatom a dúdolást az osztályban, ezért felrohantam az emeletre és a lábammal szinte berúgtam az ajtót. Hirtelen egy égszínkék szempárral találtam szemben magam.
- Ööö, szia! - nyögte ki a fiú, miután visszatért a sokkból, amit valószínűleg az okozott, hogy egy lány, akit nem is ismer szájában kakaós csigával berúgta az osztályterem ajtaját.
- Szia, bocsi csak tele volt a kezem. - mentegetőztem, és próbáltam nem úgy vigyorogni, hogy meglássa a csokis fogaimat.
- Semmi baj. Egyébként a nevem Norbi a 10.C-be járok. - mondta, közben pedig elmosolyodott.
A mosolya. Az a fajta mosoly volt, ami miatt ezer meg ezer lánynak tört már össze a szíve. És akkor megláttam a gödröcskéit. Reméltem, hogy nem veszi észre a remegő térdeimet, és ha megszólalok egy "Ó"-nál több fog kijönni. Nem bírtam másra figyelni. A szemem cikázott a szemei és a szája között.
- Oh, Lina vagyok, és akkor gondolom az osztálytársad. - ültem le, és örültem, hogy sikerült összehoznom egy értelmes mondatot.
- Nos, nagyon örülök Lina, meg tudnád mondani, hogy mikor kezdődik az első óránk? Mert már itt vagyok negyed 8 óta. - mondta és közben elgondolkodott. - És azt is elárulnád, hogy egyáltalán milyen óránk lesz?
Felnevettem.
- Az első óra 8-kor kezdődik és angol lesz. - mondtam és közben nagyot haraptam a kakaós csigámba.
- Hál' istennek az megy! - kiáltotta és közben összetette a két kezét, mintha imádkozna.
Féltem, hogy nevetés közben belátás nyílik a félig megrágott falatokra, de nem bírtam ki.
Egész jól elbeszélgettünk amíg meg nem jöttek a többiek. Bemutattam a fiúknak és elmentem a mosdóba. Mire visszamentem már nagyokat röhögtek szóval inkább hagytam őket. Minden órán mikor előttem ült, csillogó sötétbarna haját figyeltem, és széles vállait, ahogyan rázkódtak mikor Ákos vagy Bálint poénjain nevetett. Ha hátra fordult, hogy valamit megkérdezzen szemei szinte elvarázsoltak. A nap végén még bementem a kórházba. Vittem egy pár szál virágot Soma szobájába, hátha otthonosabbá teszi egy kicsit azt a fehér kórtermet, majd lementem Brigihez. Miután elmondta az új fejleményeket Somáról, felhoztam Norbit mint új témát.
- De mondd már, milyen? - kérdezte már vagy harmadszorra izgatottan.
- Háát, égszínkék szemek, szinte fekete haj, tökéletes mosoly éééés, most kapaszkodj meg, - közelebb hajoltam hozzá - GÖDRÖCSKÉK! - kiabáltam mire elkezdett tapsolni, és nem sokon múlott, hogy ne sikítson fel.
- De jó fej? Vicces? Okos? Hány kockája van? - folyamatosan bólogattam, majd mikor az utolsó kérdést feltette a szemöldökeim túl szaladtak a hajvonalamon és a plafonon találtak maguknak új otthont.
- Brigi. Örülök, hogy jól vagy, de egyenlőre még nem cibáltam le arról a fiúról az ingét, akit ma ismertem meg. Azt majd egy hét múlva megpróbálom. - mondtam, ekkor már nevetve.
- Jó, de majd csinálj képeket! - mutogatott fenyegetően.
- Hóó, majd te megnézed a saját szemeddel! - mondtam, és mereven bámultam, arra várva, hogy essen már le neki. Mikor a szájához emelte a kezeit megszólaltam.
- Jó nagyot koppant Brigi!
- Komolyan? Beszéltél az orvossal? - kérdezgette döbbenten, én pedig megállás nélkül bólogattam. - Egy hét múlva ilyenkor már otthon boldogítod Dávidot és a szüleidet. - mosolyogtam rá boldogan.