V. rész

Gondolom Brigi csak késő este ért haza, mert nem hívott. Remélem jól érezte magát. Úgy döntöttem nem kezdem el azonnal faggatni Gergőről, végül is már teljesen mindegy, persze nyilván szeretnék pár dolgot megtudni, de mindent a maga idejében. Neki viszont biztos sok mesélni valója van és ahogy ismerem, hamarosan becsönget. Addig is kihasználom az időmet és megnézek egy-két Supernatural részt, közben pedig elrágcsálok egy csomag extra vajas popcornt.
90 percnyi Jensen Acklesre nyáladzás után még mindig semmi hír barátnőm felől. Vajon aggódnom kéne? Nem hinném, hiszen még csak 10 óra, biztosan még alszik.
1 órával később már úgy döntöttem felhívom Brigi anyukáját. Kicsöng. Nem vette fel. Egye fene, átmegyek. 5 perc alatt odaértem, de mikor már éppen kopogtam volna az ajtón, Dávid kinyitotta. Dávid Brigi bátyja 19 éves és eszméletlenül jól néz ki. Legalább egy fejjel magasabb nálam, a szemei szinte feketék és arról ne is beszéljünk hány kockája van. Azt ne kérdezzétek ezt honnan tudom, csak tudom és kész.
- Szia Lina, hát te? - kérdezte döbbentem.
- Szia Dávid, Brigi itthon van?
- Brigi?! Neked nem szólt senki? - kerekedtek el gyönyörű szemei.
- Szólni? Miről? - kezdtem aggódni.
- Brigi és... hogy is hívják?
- Soma - vágtam rá rögtön.
- Igen, szóval a mozi után haza indultak, az a srác vezetett és a főutcán beléjük hajtott egy részeg barom. Brigi megúszta pár csont töréssel és agyrázkódással, de a srác elég csúnyán megsérült, most kómában van. - hadarta, én pedig úgy éreztem, mintha egy óriás éppen a hasamat szorította volna teljes erejével. - Most indulok a kórházba, elvigyelek?
- Igen! - mondtam gondolkodás nélkül.
Néma csöndben tettük meg az utat. A kórház 20 percre van kocsival. Ennyi idő alatt az embernek rengeteg rosszabbnál rosszabb végkifejlet eszébe juthat. Féltem. Féltem attól, amit látni fogok. Féltem attól, hogy nem fogom bírni. Féltem, hogy Brigi magát okolja majd. De tudtam, hogy mellette kell legyek és mindenben segíteni neki. Megérkeztünk. Fél 12 van. Minden kihalt. Még a kórház körül is csak néhány ember sétálgat. Egyre gyorsabban lépkedek, szinte betöröm a bejárati ajtót. Oda rohanok a recepcióshoz.
- Farkas Brigitta hányas kórteremben van? - kérdeztem sietve.
- Farkas Brigitta, nézzük csak - mondta és elkezdett pötyögni a számítógépébe, nekem pedig felment az agyvízem.
- Nem próbálna meg, mondjuk HALADNI? - kiabáltam rá, mire egyből felszaladt a szemöldöke.
- Kisasszony kérem viselkedjen, mert hívom a biztonságiakat! 16-os kórterem. - bökte ki végre.
Dávidot magam után rángatva mentem és magamban számoltam az ajtókat. 13., 14., 15.... 16! Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem. A kórterem viszonylag nagy volt, két ággyal, de csak az egyikben feküdtek. Az ágyban egy fiatal lányt pillantottam meg, arca sebhelyekkel volt tele, szemei karikásak, kék-zöld foltok tarkították az egész testét. Jobb karján, és lábán gipsz pihent. Aludt. Mellette szülei. Édesanyja a lány bal kezét szorongatta és sírdogált. Lassan közelebb léptem Brigihez, és megsimítottam az arcát.
- Altatókat adtak neki, még nem ébredt fel. - mondta az anyukája elfojtott hangon.
Leültem egy székre és a fejemet a lepedőre hajtottam.
Valószínűleg elaludhattam, mert mikor felemeltem a fejem nem volt senki a szobában, és a nyakam is nagyon fájt. Ránéztem Brigire. Kezdett ébredezni. Mikor kinyitotta a szemét megszólaltam.
- Borzalmasan nézel ki. - mondtam, mire halványan elmosolyodott.
- De a történtekhez képest még mindig csodás vagyok. Csak rohadtul fáj a fejem. - motyogta és én felnevettem.
- Mert agyrázkódásod van Drága, de látom még mindig a régi vagy. Megyek szólok egy orvosnak, hogy felkeltél.
Már éppen álltam volna fel, amikor rámszólt.
- Várj! Lina, megkeresnéd Somát és megnéznéd hogy van? - kérte halkan. - Remélem nincs nagy baja.
- Megteszem amit tudok, de most pihenj, mindjárt beküldöm az orvost és a szüleid. - mondtam, majd kisétáltam.
Éppen hogy kiléptem, már meg is pillantottam az orvost.
- Doktor úr! Jó napot! Farkas Brigitta, a 16-osban, felébredt. - hadartam el sietve.
- Rendben, máris szólok a hozzátartozóknak és megvizsgálom. - mondta, és elsétált.
Közben én rávettem magam, hogy odamenjek a recepcióshoz.
- Helló, megtudná mondani, hol találom Balogh Somát? - kérdeztem és elővettem a kiskutya szemeket.
- Egy pillanat. - válaszolt a nő, és én éreztem: ez sokáig fog tartani.
Körülbelül 15 percig tartott mire megkaptam a választ.
- Tehát Balogh Soma, a 21-es kórterem. - mondta mosolyogva. Nagyon elégedett volt magával.
Lassan felbaktattam az emeletre. Mint kiderült a földszinten csak 18 kórterem van, így lépcsőznöm kellett. Mire megtaláltam Somát már 10 perce bolyongtam. Ahogy benéztem az ajtó üvegén, úgy látszott nincs bent senki, ezért benyitottam. Ez a szoba jóval kisebb volt mint a Brigié. Mindössze egy ágy elfoglalta az egészet. Soma körül legalább 50 cső tekergőzött, 4 gépre volt rákötve. Csak az egyikről tudtam, hogy mit figyel. A szívverését. Ahogy közelebb léptem megláttam az arcát is. Csodaszép barna szemei most csukva voltak, napsütötte bőre sápadt. Most nem az a helyes fiú volt akiért a lányok 98%-a odavan. Most csak egy fiú volt, aki kórházban fekszik, az üres szobában, teljesen egyedül.