XI. rész

Hosszú idő után végre meghoztam a 11. részt. Már éppen itt volt az ideje. Egyszer már elkezdtem, de bármit írtam, egyből ki is töröltem. Nem történik túl sok minden, de ilyesmi is kell.

Remegő lábakkal léptem hátra és vetettem egy pillantást Norbira. Ahogy ránéztem, rájöttem, hogy ugyanaz tükröződik az arcán, mint amit most én is érzek. Meglepődött, hiszen egy-két hete még én sem gondoltam volna, hogy az esőben fogunk csókolózni. Ijedt, mert nem tudja mi jön ez után. Izgatott, mint egy kis gyerek amikor megkapja az első focilabdáját.
- Haza kísérlek. - mondta mosolyogva, és megragadta a kezem.
Útközben egyre kevésbé esett az eső. Miközben sétáltunk Norbi folyamatosan beszélt. A gyerekkoráról. Elmesélte, amikor kiskorában úgy döntött elszökik otthonról, ezért fogta az anyja hatalmas bőröndjét, ami mellesleg nála is nagyobb volt, és telepakolta játékokkal. Egy szál ruhát sem rakott bele, csak játékokat. Aztán fogta magát és elindult a vak világba. Mondanom sem kell, a nagymamája házáig jutott, és ott telepedett le.
- Olyan különleges vagy. - kezdte - Az ember már az első találkozáskor mindent elmondana neked. Legalábbis belőlem ezt hozod ki. - nézett rám, hatalmas kék szemeivel.
- Örülök, hogy bízol bennem. - mondtam, majd adtam egy puszit a szájára.
Kiderült, hogy az apukája bankár, és áthelyezték ide, ezért kellett elköltözniük. Van egy húga, Nelli, aki 4 éves. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Brigi volt az.
- Halihóó! - kiáltotta olyan hangosan, hogy el kellett rántanom a fejem.
- Brigi, nemár, mindig ezt csinálod. Ha halkabban kiabálsz akkor is hallom. - szidtam le, jogosan.
- Jól van na. Bocsi. Merre vagy? - a hangjából éreztem, hogy mosolyog.
- Nagyon is jól tudod Brigi. - válaszoltam nevetve.
- Oké-oké. Akkor nem is zavarlak, majd ugorj be haza felé. - mondta, majd ki is nyomta a telefont.
- Neked is szia BRIGI! - válaszoltam a sípoló hangnak.


10 perccel és 3 utcával később Norbival egy padon ültünk barátnőmék házával szemben. Mikor megláttam Brigit vigyorogni az ablakban, tágra nyílt szemekkel intettem neki, hogy nagyon gyorsan húzzon befelé, mert ezért még kapni fog.
- Azt hiszem lassan mennem kéne. - súgta szomorúan Norbi.
- Biztos? - kérdeztem kiskutya szemekkel.
- Szívesen maradnék még veled, de apám ideges lesz ha hétköznap sokáig vagyok el. - elhúzta a száját.
- Rendben, megbirkózom vele. - mondtam szomorú mosollyal. - Holnap találkozunk.
- Jóéjt! - mondta, majd adott egy puszit a homlokomra.
Ahogy az ajkai elváltak a bőrömtől, kirázott a hideg. A szemébe nézve nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg ismét. Átkaroltam a nyakát és hozzábújtam. Minél mélyebben próbáltam magamba szívni az illatát, hogy kibírjam holnapig. Lassan eltolt magától, majd nyomott még egy puszit a számra.
- Most már tényleg mennem kell, jóéjt, megint. - mondta féloldalas mosollyal a száján.
Istenem de jól nézett ki, de tartottam magam, mert tudtam, ha újra hozzáérek, nem engedem el. Így hát elköszöntem, és besétáltam Brigiék kapuján, ami mögött mellesleg Brigi várta, hogy rám ugorhasson.
- Annyira édesek vagytok! - sikította.
- Jesszusom Brigi, még itt sétál valahol az utcán! - mondtam, és közben beráncigáltam.
- Na, hogy csókol? - kezdte el húzogatni a szemöldökét.
- Jobban mint gondolnád. Édes istenem, annyira... jó volt. Szerintem nincs is rá szó. - néztem folyamatosan a plafont, mintha valami gyönyörű festmény lenne és közben ábrándoztam.
- Mégis mit bámulsz? - zökkentett ki Brigi.
- Semmit. - néztem rá. - csak elgondolkodtam.
- Ho-hóóó, én is így néztem amikor a kórházban Somával voltam. Mesélj el mindent szóról-szóra. - adta ki az utasítást, mire én lelkesen bele is kezdtem.


Egész este beszélgettünk. Hol rólam és Norbiról, hol róla és Somáról. Brigi telefonja elkezdett rezegni. SMS-t kapott. Miután megnézte rémült fejjel rám pillantott.
- Mi történt? - kérdeztem ijedten.
- Lina. Ne akadj ki, de már negyed 10 van!
- Te hülye vagy, az nem lehet, nem is olyan rég jöttem.
- Nézd már meg! - dugta az orrom alá a telefont.
És igaza volt. Felpattantam a francia ágyról, és egyenesen az ajtó felé vettem az irányt. Felkaptam a cipőm és már kint is voltam. Sietős léptekkel indultam haza.


Amint beértem a házba berohantam a szobámba lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba. Elég ha később kapok, nem szeretném ha ezt a tökéletes napot elrontaná egy veszekedés a szüleimmel. Holnap nulladik matekom lesz. Lelkileg is fel kell készülnöm. Megcsörrent a telefonom. Mosolyogva aludtam el.

X. rész

Elnevettem magam és utána rohantam. A sarkon várt rám.
- Azt hittem hamarabb ideérsz. - gúnyolódott Norbi.
- Te talán olimpikonnak születtél, de nekem elég hogy csodálatos vagyok. - mondtam, majd kinyújtottam a nyelvem.
- Na jól van hercegnő, mindjárt ott vagyunk. - nevetett és indult el megint.
Csurom vizesen nyitottuk ki a cukrászda ajtaját, ami csilingelő hangot hallatott. Ennek köszönhetően minden szempár ránk szegeződött. Mosolyra húztam a számat, és próbáltam állni a pillantásokat. Norbival odaléptünk a pulthoz.
- Sziasztok. Mit adhatok? - kérdezte barátságosan az eladó lány.
20-21 éves lehetett, szög egyenes, vörös haja hosszan omlott a vállára. Az orrában csillogott egy piercing.
- Szia, én egy szelet csokitortát kérnék. Lina, te mit szeretnél? - nézett rám Norbi.
- Én meggyes pitét, ha lehet. - mondtam bizonytalanul.
- Rendben, akkor itt a csokitorta és a meggyes pite. Jó étvágyat! - adta ide a süteményeket.
Norbi kifizette, aztán magabiztosan elindult az egyik asztal felé, majd leült. Helyet foglaltam vele szemben, és leraktam a tányérom magam elé.
- Lina? - nézett rám furcsán Norbi.
- Igen? - kérdeztem vissza ijedten. - Valami baj van?
- Kaphatok a pitédből? - elővette a kiskutya pofit, de megpróbáltam ellenállni.
- Mit kapok cserébe?
- Mit szeretnél? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Még nem tudom, de majd eldöntöm. - oda toltam a tányéromat, hogy vehessen belőle.
- Köszönöm. - mondta csillogó szemekkel. Azok a szemek! - Voltál már Egerben Lina? - kérdezte hirtelen.
- Igen, egyszer, még alsóban. Miért? - válaszoltam szomorúan. Szeretnék visszamenni oda.
- Van egy kis park a város szélén, egy tóval a közepén. A tavon átível egy híd. Sokszor, ha úgy éreztem, hogy egyedül szeretnék lenni csak kimentem oda, felmentem a hídra és ráültem a korlátra. Nagyon kevesen jártak arra, volt, hogy egész nap ott voltam és csak egy-két embert láttam. Neked van ilyen helyed? -  annyira más, mint a többi fiú, olyan mintha évek óta ismerném.
A HELY, csupa nagy betűvel. Ahova bármikor mehetek, ha megbántottak, ha félek, ha rosszul érzem magam, ha szomorú vagyok, vagy csak hiányzik valaki. Lenéztem az asztalra és úgy válaszoltam.
- Pár utcával arrébb van egy tömb ház. A legfelső emeletén 6 lakásból kettőben élnek. Az egyik lakatlannak viszont nincs bezárva az ajtaja. Oda szoktam menni és kiülök a teraszára. Belátni az egész várost és mégis olyan nagy a csend, mintha minden megszűnne, mintha csak te lennél a világon, aki él. Mintha mindenki más csak néma robot lenne. Ezért szeretem. - felpillantottam, Norbi kék szemei szinte áthatoltak rajtam.
- Váci Lina, remélem egyszer majd bízol bennem annyira, hogy elvigyél abba a lakásba.
Rámosolyogtam. Én is remélem.

5 óra körül járhatott, amikor Norbi megkérdezte, hogy mikor kell haza érnem.
- Hát, már lassan indulnom kéne, de még mindig zuhog az eső.
- Ez eddig sem volt akadály. - mondta mosolyogva.
Felállt megfogta a kezem és felhúzott a székből. Elindultunk haza. Amint kiléptem a tető védelméből megéreztem a hideg esőcseppeket a karomon. Mindet külön-külön. Jól esett, nagyon is. Felébresztettek. Táncra hívtak. Nem akartam mást csak forogni, amíg el nem esek. Soha meg nem állni, rohanni, nevetni, érezni, szeretni. Elengedtem Norbi kezét. Megálltam és széttártam a karom. Becsuktam a szemem és felemeltem a fejem. Élveztem ahogy a hajam elnehezedik a víz súlyától.

- Tudod, szeretem azokat az embereket, akik mosolyognak, mikor esik az eső. - mondta Norbi, mire ránéztem.
Odalépett hozzám, és magához húzott.
- Szeretem az olyan embereket, amilyen te is vagy. - tette hozzá. Komolyan nézett rám.
Belenéztem a szemébe és összekulcsoltam a kezeimet a nyaka körül. Az arca csillogott a nedvességtől. A haja össze-vissza állt. Nem tudtam eldönteni, hogy a szemét nézzem, vagy a száját. Megbabonázott.
- Már tudom mit szeretnék a kóstolóért cserébe. - nyögtem ki.
Elmosolyodott. Az arca lassan közeledett az enyémhez. Még egyszer rám pillantott, majd becsukta a szemét. Az ajka még a hideg esőben is forró volt, szinte égetett. Összezavarodtam. Nem tudtam, hogy fázok-e, vagy melegem van. Hogy ébren vagyok-e, vagy álmodom. Hogy nappal van-e, vagy éjszaka. De egy valamiben biztos voltam.
Megcsókolt és én visszacsókoltam.

IX. rész

Íme egy iszonyatosan rövid rész. DE! Holnap hozok majd egy hosszabbat, amiben remélhetőleg történik is valami. Tudom, hogy régen volt új rész, viszont nincs semmi szabadidőm. Vagy a koliban van rendezvény, vagy a suliban és ha tudnék írni, akkor elmegy a net. Így most hétvégén írogatok amennyit lehet. Még pluszba jön, hogy itthon is költözködünk és a nyár 80%-ában nem lesz internet, de már gondolkozom a megoldáson. Nos, jó olvasást és "Sose hagyjon el benneteket a remény!"


Brigit ma délután végre kiengedik a kórházból. Elméletben, már tegnap haza jöhetett volna, de nagyon fájt a feje, ezért bent tartották még egy napra. 6 órakor már kipattant a szemem. Nem éreztem magam fáradtnak, elememben voltam. Felálltam és kimentem a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá, megmostam a hajam. Miután elkészültem elővettem a hajszárítót. Göndör tincseimet ide-oda rázva lépkedtem a konyha irányába. Út közben megálltam Roli szobája előtt és bekopogtam.
- Hahóó, Roli?! Ébresztő, hasadra süt a nap!
- Húzz már el a szobám elől Lina! - kiáltotta és valamit hozzávágott az ajtóhoz.
Még ő sem tudta elrontani a kedvem. Visszatértem a kis szentélyembe. Elhúztam a függönyöket és élveztem a beáradó fényt. Elővettem a kedvenc fekete csőfarmerom és a Ramones pólómat. Felkaptam a tornacipőm, és fél 8 után pár perccel elindultam az iskolába. Nagyon jó az idő, hét ágra süt a nap. Beugrottam a pékségbe egy kakaós csigáért. Fő az egészséges életmód!

Ledobtam magam a székemre, és rádőltem a padra. Valaki megbökte a fejem.
- Szia Lina! - mosolygott kedvesen. - Ma jön ki a kórházból a barátnőd nem? Brigi, igaz?
- Szia, igen, délután viszik haza. - válaszoltam Norbinak. - Miért?
- Csak tudod, gondolom szeretnél vele lenni, de ha lenne időd előtte, nem jönnél el velem megenni egy sütit, vagy ilyesmi? - hadarta el a végét, amibe még bele is pirult. Hihetetlenül jól nézett ki.
- P-persze, menjünk. - mondtam, és próbáltam higgadtan viselkedni, de közben majd kiugrottam a bőrömből.
- Szuper, akkor angol után megvárlak. - bólintottam egyet.
- Héé Norbi, gyere már! - ordította Ákos és Viktor.
- Megyek már srácok! - kiáltotta. - Majd még beszélünk. Szia!
Elment. Előkaptam a telefonom és gyorsan elkezdtem pötyögni.

Eme értelmes beszélgetést Fekete Kristóf tanár úr szakította félbe.

- Váci Linát nyomatékosan megkérném, hogy tegye el a mobilját. Köszönöm. 

Nem tudom, mi ez a "köszönömözés" a tanároknál, de folyamatosan ezt nyomatják. Kérnek valamit, és még pislogni sem volt időd, ők már megköszönték. Fura. 

5 perc múlva vége az angol órának, odakint pedig zuhog az eső. Hurrá. Nincs nálam se kabát, se esernyő. Megszólalt a csengő és mindenki felpattant. Összepakoltam, és elköszöntem a tanárnőtől.

- Viszontlátásra!

- Szia Lina! É ne feledd, holnap témazáró! - mondta mosolyogva.

- Hogy is felejthetném?! - vágtam rá, majd kislisszoltam.

Basszus, a TZ. Már megint kiment a fejemből. Miközben magamat szidtam, elértem a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam, majd balszerencsémre felbuktam a küszöbben. Ahogy a földön feküdtem, valaki odarohant hozzám és felállított. 

- Te jó ég, jól vagy? - kérdezte Norbi aggódóan.

- Persze, semmi bajom. Egyébként direkt csináltam. - próbáltam magabiztos lenni.

- Igen, láttam. - nevetett. - Van nálad esernyő? 

- Öö, nincs. - elhúztam a számat. - De! Nem messze innen van egy cukrászda, futva körülbelül 5 perc. - vigyorogtam. 

- Mennyire vagy gyors? - kérdezte és közben húzogatta a szemöldökét.

- Ezt tekintsem kihívásnak? - kitárta a kezeit, amolyan "szerinted?" stílusban, majd elkezdett futni.

VIII. rész

Tegnap este úgy döntöttem, hogy valami vidám dalra szeretnék kelni, ezért ma Pharell ébresztett. Amikor kipattant a szemem, már a refrénnél tartott a szám, így ahelyett, hogy kikapcsoltam volna, kezemben a telefonnal áttáncoltam a fürdőbe. Szomorú lettem, mikor elhalkult, majd leállt, de hamar megoldottam a problémát, ugyanis újra elindítottam, és biztos, ami biztos ismétlésre állítottam.
- Because I'm HAPPYY.. - énekeltem hangosan a zuhany alatt, samponos flakonnal a kezemben.
Körülbelül negyed órával később már frissen és üdén rohantam a hajszárítóért, és még mindig daloltam. Hosszú, göndör hajamat elég sokáig kell "melengetni" mire megszárad. Igen, tudom, hogy nem kéne, de "I'm Divergent and I can't be controlled!". 30 perc múlva ismét kornyikálva siettem ki a konyhába és leraktam a telefont a pultra, amíg én a tejet vettem elő. Már éppen a refrén jött volna, amikor megállt a zene. Hátra néztem és Roli vörös fejét pillantottam meg. Elég rosszul festett, de ahogy elnéztem, az már nem hiányzott neki, hogy ezt szóvá is tegyem.
- Miért? Mondd, mit vétettem? Miért kell így bűnhődnöm? - nem tudtam eldönteni, hogy most ki akar nyírni, vagy csak szimplán földhöz vágja a mobilom. - 45 perce újra és újra lejátszod. Nem tudom elhinni, hogy nem untad még meg. - mondta, majd sarkon fordult és elment.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd fülhallgatóval a fülemben ismét táncolni kezdtem. Olyan mozdulatsorral tértem át az előszobába, amilyeneket még maga Rihanna is megirigyelne. Felkaptam a Conversem és mikor felegyenesedtem megláttam az időt. 7:53.
- B.....MEG! - ordítottam és mindent hátrahagyva rohantam ki az udvarra.
Kicsaptam a kaput és ahogy léptem volna a járdára majdnem neki mentem egy nőnek, aki biciklivel sietett el mellettem.
- Hé, figyelj már egy kicsit kölyök! - kiabált vissza, mire én behúztam a nyakam és rohantam tovább.

Már olyan közel voltam a sulihoz, hogy hallottam a csengőt. Éppen hogy beértem, mikor megláttam Kiss tanárnőt, ahogy az osztályunk felé igyekszik, a folyosó másik végén. Minden erőmet összeszedve vetődtem be a teremajtón, ismét bebizonyítva rátermettségem. Reméltem, hogy nem vesznek észre, de amint felnéztem 22 unott, és 1 csodálatos szempár figyelt. Elslisszoltam Norbi mellett és leültem a helyemre.
- Szép belépő Lina, látom sosem unalmas a reggeled. - fordult hátra az előbb említett személy, és mosolyogva fürkészett.
A kínos csendtől a tanárnő mentett meg, és most először egy nagyon apró hála bujkált bennem felé, valahol nagyon mélyen.
- Láttam, Váci Lina már megint késett, de értékelem a próbálkozását, köszönöm. - mondta a tanárnő és az az iciri-piciri hála is hipp-hopp elillant.
Behúztam fülem-farkam és az óra további részében így ültem, minél jobban Norbi mögé bújva. Mikor kicsöngettek megvártam, hogy kimenjen a tanár és csak aztán egyenesedtem ki.
- Ez az én formám. - motyogtam magamban.
- Mi történt? Már azt hittem nem is jössz be. - mondta Norbi, én pedig majd' elolvadtam.
Most mondjam azt, hogy egész reggel táncoltam és énekeltem?
- Egész reggel táncoltam és énekeltem. - mondtam ki, mire elkezdett nevetni. - Az őszinteség híve vagyok.
- Szeretem az őszinte embereket. - bökte ki mosolyogva, majd felállt és elindult a fiúk felé.

Két óra körül végeztem, majd felszálltam az első buszra, ami a kórházba vitt. Rutinosan mentem végig a folyosón és léptem be Brigi szobájába, de sehol senki. Gondoltam kiment WC-re, vagy a büfébe, ezért leültem. 15 perccel később, mikor már erősen kezdett zsibbadni a lábam, és vele együtt az agyam is a fehér falaktól, felálltam és kibaktattam a recepcióshoz.
- Jó napot! Farkas Brigittához jöttem, de nincs a kórtermében. Vizsgálaton van, vagy valami? - próbáltam udvarias lenni, de azt hiszem a "vagy valami" részével tönkre vágtam.
- Szia, nem, úgy tudom most nincs vizsgálat, de valószínűleg a 21-esben van. Mióta felébredt az a fiú elég sok időt tölt ott. - mondta, én pedig rögtön visszakérdeztem.
- Felébredt? Soma? - meg sem vártam a választ, már el is indultam fel, de még vissza szóltam. - Köszönöm a segítséget!
Viszonylag gyorsan lépkedtem, és közben arra gondoltam, hogy ez a nap a folytonos rohanásból áll. Amikor kinyitottam az ajtót megláttam Brigit, ahogy mosolyogva fogja Soma bal kezét, és közben beszél. Beléptem, mire mindketten felnéztek.
- Szia! - köszöntek egyszerre, majd összenéztek.
- Sziasztok, hogy vagy Soma? - kérdeztem.
- Már jobban, habár nem sok mindenre emlékszem a balesetből. - válaszolta elgondolkodva. - Egyébként köszönöm a virágokat Lina, nagyon szépek.
- Nincs mit, gondoltam legalább valami színt visznek a kórterembe. - mondtam mosolyogva. - Egyébként mikor tértél magadhoz?
- Ma reggel, azt hiszem 6 óra körül. 7-kor már itt volt Brigi is. - nézett barátnőmre.
- És mikor engednek ki? - nem bírtam abba hagyni a kérdezősködést.
- Ha nem lesz semmi baj, akkor hétfőn már haza mehetek.
- Az jó, akkor reméljük nem lesz semmi. - vigyorogtam, mint a tejbe tök. - Látom elvagytok, akkor én megyek is mert tanulnom kell. Majd holnap is bejövök egy kicsit.
Válaszul csak bólogató fejeket kaptam, ezért elköszöntem és leléptem.
Haza felé mi mást is hallgattam volna, mint a HAPPY-t. Nagyon nem az én stílusom ez a szám, de ki ne szeretné? Otthon kihúztam a fülesem, és max hangerőn direkt Roli szobája előtt roptam, és amikor hallottam, hogy elindult az ajtó felé, gyorsan elfutottam. Ezzel szórakoztam egy ideig, majd nagy nehezen leültem tanulni.

VII. rész

Tegnap nem sokat aludtam, egész éjjel forgolódtam és óránként felébredtem. Nem tudom, hogy Brigi vagy Soma miatt vagyok-e ilyen ideges, de a legvalószínűbb, hogy mindkettejük közre játszik a dologban. Már fél órával az ébresztő megcsörrenése előtt fent voltam és zenét hallgattam. Amikor megszólalt Anthony Kiedis én azonnal ki is nyomtam. Lassú léptekkel baktattam ki a fürdőszobába. A tükörbe nézvén nem tudtam eldönteni, hogy azt törjem össze, vagy húzzak zacskót a fejemre. A szemem alatt nem táskák, sokkal inkább bőröndök voltak. A göndör hajam, hol lelapulva feküdt, hol az egekig merészkedett. Sóhajtottam egyet, majd beálltam a zuhany alá. Jól esett, ahogy a meleg víz szinte védő burokként közre fogja a testem. Csak álltam ott, majd 15 perc elteltével megtörölköztem és visszamentem a szobámba. A szekrényben először meglátott ruhadarabokat aggattam magamra. Így történt az, hogy habár a zoknijaim nem voltak éppen egyformák, a színük legalább hasonlított. Tíz perc múlva már csőfarmerben és kockás ingben ültem a konyhában egy tál szétázott CiniMinis felett. Anya és apa már elment dolgozni, Roli pedig beteg, szóval még alszik. A ház nagyon csendes, csak Buldózer ugat néha egyet-egyet ha meghallja, hogy valaki elmegy az utcán. Sosem szerettem a csendet. Valahogy nem illik hozzám. Gyorsan elővettem a telefonom, bedugtam a fülhallgatóm és elindítottam valamit, ami ha nem is Sum41 legalább megnyugtat. Az I See Fire-t. Ránéztem az órára. Még csak 7 van. Az első órám 8-kor kezdődik, mégis elindultam. Gondoltam beugrom a boltba útközben. Mivel nem reggeliztem, hamarosan éhes leszek. Felkaptam a Conversem és kiléptem a házból. Ősz eleje van. A fák még mindig zölden hajladoznak az enyhe szélben. Nagyon jó az idő, kabát még egy darabig nem fog kelleni. Bezártam a kaput és ahogy megfordultam beleszagoltam a langyos levegőbe. Miközben sétáltam az út másik oldalán gyerekekre lettem figyelmes. Éppen iskolába indultak, akárcsak én. 4-en voltak, 1 lány és 3 fiú. Körülbelül nyolc-kilenc évesek lehettek. Nevetgéltek a járdán, közben beszélgettek. Mosolyogva figyeltem őket. Milyen régen volt, amikor Brigivel pont így indultunk iskolába a kis rózsaszín hátizsákjainkkal. Hiszen már több mint 7 év telt el azóta. Szalad az idő. Hamarosan megérkeztem a pékségbe. Ahogy beléptem megcsapott az sütemények édes illata. Régen sokszor elkísértem anyát, csak azért, hogy érezhessem ezt az illatot. Vettem egy kakaós csigát és miután kifizettem rögtön bele is haraptam. Tovább indultam az iskola felé. Még mindig volt háromnegyed órám a becsöngetésig. Gondoltam folytatom a dúdolást az osztályban, ezért felrohantam az emeletre és a lábammal szinte berúgtam az ajtót. Hirtelen egy égszínkék szempárral találtam szemben magam.
- Ööö, szia! - nyögte ki a fiú, miután visszatért a sokkból, amit valószínűleg az okozott, hogy egy lány, akit nem is ismer szájában kakaós csigával berúgta az osztályterem ajtaját.
- Szia, bocsi csak tele volt a kezem. - mentegetőztem, és próbáltam nem úgy vigyorogni, hogy meglássa a csokis fogaimat.
- Semmi baj. Egyébként a nevem Norbi a 10.C-be járok. - mondta, közben pedig elmosolyodott.
A mosolya. Az a fajta mosoly volt, ami miatt ezer meg ezer lánynak tört már össze a szíve. És akkor megláttam a gödröcskéit. Reméltem, hogy nem veszi észre a remegő térdeimet, és ha megszólalok egy "Ó"-nál több fog kijönni. Nem bírtam másra figyelni. A szemem cikázott a szemei és a szája között.
- Oh, Lina vagyok, és akkor gondolom az osztálytársad. - ültem le, és örültem, hogy sikerült összehoznom egy értelmes mondatot.
- Nos, nagyon örülök Lina, meg tudnád mondani, hogy mikor kezdődik az első óránk? Mert már itt vagyok negyed 8 óta. - mondta és közben elgondolkodott. - És azt is elárulnád, hogy egyáltalán milyen óránk lesz?
Felnevettem.
- Az első óra 8-kor kezdődik és angol lesz. - mondtam és közben nagyot haraptam a kakaós csigámba.
- Hál' istennek az megy! - kiáltotta és közben összetette a két kezét, mintha imádkozna.
Féltem, hogy nevetés közben belátás nyílik a félig megrágott falatokra, de nem bírtam ki.
Egész jól elbeszélgettünk amíg meg nem jöttek a többiek. Bemutattam a fiúknak és elmentem a mosdóba. Mire visszamentem már nagyokat röhögtek szóval inkább hagytam őket. Minden órán mikor előttem ült, csillogó sötétbarna haját figyeltem, és széles vállait, ahogyan rázkódtak mikor Ákos vagy Bálint poénjain nevetett. Ha hátra fordult, hogy valamit megkérdezzen szemei szinte elvarázsoltak. A nap végén még bementem a kórházba. Vittem egy pár szál virágot Soma szobájába, hátha otthonosabbá teszi egy kicsit azt a fehér kórtermet, majd lementem Brigihez. Miután elmondta az új fejleményeket Somáról, felhoztam Norbit mint új témát.
- De mondd már, milyen? - kérdezte már vagy harmadszorra izgatottan.
- Háát, égszínkék szemek, szinte fekete haj, tökéletes mosoly éééés, most kapaszkodj meg, - közelebb hajoltam hozzá - GÖDRÖCSKÉK! - kiabáltam mire elkezdett tapsolni, és nem sokon múlott, hogy ne sikítson fel.
- De jó fej? Vicces? Okos? Hány kockája van? - folyamatosan bólogattam, majd mikor az utolsó kérdést feltette a szemöldökeim túl szaladtak a hajvonalamon és a plafonon találtak maguknak új otthont.
- Brigi. Örülök, hogy jól vagy, de egyenlőre még nem cibáltam le arról a fiúról az ingét, akit ma ismertem meg. Azt majd egy hét múlva megpróbálom. - mondtam, ekkor már nevetve.
- Jó, de majd csinálj képeket! - mutogatott fenyegetően.
- Hóó, majd te megnézed a saját szemeddel! - mondtam, és mereven bámultam, arra várva, hogy essen már le neki. Mikor a szájához emelte a kezeit megszólaltam.
- Jó nagyot koppant Brigi!
- Komolyan? Beszéltél az orvossal? - kérdezgette döbbenten, én pedig megállás nélkül bólogattam. - Egy hét múlva ilyenkor már otthon boldogítod Dávidot és a szüleidet. - mosolyogtam rá boldogan.

VI. rész

Ahogy lassan közeledtem Somához valaki megszólalt mögöttem.
- Elnézést kisasszony! Maga hozzátartozó? - kérdezte, mire én gondolkodás nélkül rávágtam
- Az unokatestvére vagyok! Mondja, mikor fog felébredni? - elkezdtem a számat rágni, mindig ezt csinálom ha hazudok.
- Sajnos még mi sem tudjuk, nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, folyamatosan figyeljük, és reméljük a legjobbakat. - megpróbált őszintén mosolyogni, de engem nem ver át.
- Igen, reméljük. Minden esetre köszönöm. Viszlát! - köszöntem el, és már kint is voltam a kórteremből.
Most nem siettem annyira. Lassan sétáltam végig az ijesztően fehér folyosón. Mellettem sorban sétáltak el a betegek, és a látogatók. Sok minden eszembe jutott. Brigi. Anya. Gergő. Dávid. A részeg sofőr. Soma. Az orvos. A recepciós. De csak az arcuk. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak az arcukra. Megcsörrent a telefonom.
- Szia anya. - üdvözöltem elég szomorúan.
- Szia kicsim, hallottam mi történt. A kórházban vagy? - kérdezte aggódóan.
- Igen, még bent vagyok.
- Brigi hogy van?
- Már felkelt és fáj a feje, de a körülményekhez képest jól. - válaszoltam és közben lesétáltam a lépcsőn.
- Szörnyű, ha valakit a saját élete nem érdekel és a sárga földig leissza magát, de ez még nem jelenti azt, hogy másokat is veszélybe kell sodornia azzal, hogy a volán mögé ül. - háborgott anya. - Akarod hogy érted menjek? - hallottam a háttérben ahogy előveszi a táskáját.
- Nem, majd haza buszozok. - mondtam gyorsan.
- Rendben várlak itthon. Puszi. - letette.
Ahogy botorkáltam a folyosón nem tudtam eldönteni, hogy visszamenjek-e Brigihez, vagy ne. Mikor az ajtó elé értem, bepillantottam. Alszik. Nagy kő esett le a szívemről. Nem tudom mit mondhatnék neki. Haza indultam. Van egy buszmegálló közvetlen a kórház előtt. De nem álltam meg. Csak sétáltam tovább. Elővettem a fülhallgatómat, és bekapcsoltam az All Of Me-t. Csak hallgattam és próbáltam nem gondolni semmire. 10 perce gyalogolhattam, amikor észre vettem valakit az utca másik oldalán. Valakit, aki éppen kisebb dobozokat pakolt ki egy fekete Audiból. Egy szőke fiút. Nagyon ismerősnek tűnt, de nem tudtam honnan. Aztán megfordult. Levette a napszemüvegét és megláttam gyönyörű kék szemeit. Végig nézett rajtam, felém intett, majd visszafordult és pakolászott tovább. Tipikusan az a fiú volt, aki imádja hülyíteni a lányokat. Nem foglalkoztam vele. Csak sétáltam tovább. Mikor már végképp nem bírtam a lábamon állni, leültem a legközelebbi buszmegállóba. Hamarosan megérkezett a busz is. Felszálltam, megvettem a jegyem és leültem valahol középtájt. Pontosan 12 perc múlva megállt a házunkkal szemben lévő megállóban. Amint leszálltam a buszról meghallottam Buldózert ahogy a kerítésünk mögül folyamatosan ugat. Odasiettem, és megpaskoltam a fejét.
- Nyugi nagyfiú, csak én vagyok. Miért nem a hátsókertben vagy? - kérdeztem, mire egy hangos vakkantást kaptam válaszul.
Elindultam hátra és kinyitottam a kaput, ami összeköti az udvart a kerttel. Megláttam Rolandot, ahogy egy csomó vas csőből próbál valamit összerakni.
- Te mégis mit művelsz? - kérdeztem, miközben Buldózer körbe-körbe rohangált hol Roli, hol körülöttem. Örült, hogy megint hátul lehet.
- Nee, minek kellett beengedni a kutyát? Ha itt van nem bírom megépíteni a hinta ágyat. Folyton elhordja az alkatrészeket. - hisztizett az öcsém.
- Hinta ágy? Honnan szerezted? - kérdeztem meglepve.
- Anya hozta, és mivel apa még dolgozik nekem kell összerakni. De a szemetek nem raktak bele útmutatót. - csapkodott folyamatosan.
Felemeltem a szerkezet dobozát, majd nevetésben törtem ki.
- Roli. Ez most komoly? - nem bírtam abbahagyni a kuncogást.
- Na mi van már megint? - kérdezte, mire én megfordítottam a dobozt. Roli a fejéhez csapott, majd morcosan kirángatta a kezeim közül. - Ezt nem hiszem el.
"Ezt nem hiszem el." Minden egyes kis csavar helye rajta volt a dobozon, mindegyiké. Drágalátos testvéremnek csak egyetlen dolga lett volna, hogy megfordítsa. Nevetve besétáltam a házba és ledobtam magam az egyik fotelbe. Miközben bámultam ki a fejemből, anya észre vette, hogy itthon vagyok. Leült mellém, de nem kérdezett semmit. Tudta, hogy jobb, ha csak hallgat. Egy darabig ott ültünk, aztán felálltam és átsétáltam a szobámba. Elővettem a gépem, és csak írtam, írtam és írtam.

Én mindig is vihar szerettem volna lenni.
Tombolni, kiadni a haragomat.
Villámokat cikáztatni az égen keresztbe-kasul.
Rádörrenni az emberekre; nézd, itt vagyok, vagyok valaki; nézd, rettegj tőlem, mert ha nem, hát széttéplek, szétszaggatlak.
Könnyeim helyett esővel áztatni a földet.
Borúsnak és jéghidegnek lenni.
Sötétnek, veszélyesnek lenni.
Igen, mindig is vihar szerettem volna lenni.

Újra és újra elolvastam addig, amíg végül el nem aludtam.

Köszönöm ezt a gyönyörű pársorost Kiss Dórának! Imádlak!  

V. rész

Gondolom Brigi csak késő este ért haza, mert nem hívott. Remélem jól érezte magát. Úgy döntöttem nem kezdem el azonnal faggatni Gergőről, végül is már teljesen mindegy, persze nyilván szeretnék pár dolgot megtudni, de mindent a maga idejében. Neki viszont biztos sok mesélni valója van és ahogy ismerem, hamarosan becsönget. Addig is kihasználom az időmet és megnézek egy-két Supernatural részt, közben pedig elrágcsálok egy csomag extra vajas popcornt.
90 percnyi Jensen Acklesre nyáladzás után még mindig semmi hír barátnőm felől. Vajon aggódnom kéne? Nem hinném, hiszen még csak 10 óra, biztosan még alszik.
1 órával később már úgy döntöttem felhívom Brigi anyukáját. Kicsöng. Nem vette fel. Egye fene, átmegyek. 5 perc alatt odaértem, de mikor már éppen kopogtam volna az ajtón, Dávid kinyitotta. Dávid Brigi bátyja 19 éves és eszméletlenül jól néz ki. Legalább egy fejjel magasabb nálam, a szemei szinte feketék és arról ne is beszéljünk hány kockája van. Azt ne kérdezzétek ezt honnan tudom, csak tudom és kész.
- Szia Lina, hát te? - kérdezte döbbentem.
- Szia Dávid, Brigi itthon van?
- Brigi?! Neked nem szólt senki? - kerekedtek el gyönyörű szemei.
- Szólni? Miről? - kezdtem aggódni.
- Brigi és... hogy is hívják?
- Soma - vágtam rá rögtön.
- Igen, szóval a mozi után haza indultak, az a srác vezetett és a főutcán beléjük hajtott egy részeg barom. Brigi megúszta pár csont töréssel és agyrázkódással, de a srác elég csúnyán megsérült, most kómában van. - hadarta, én pedig úgy éreztem, mintha egy óriás éppen a hasamat szorította volna teljes erejével. - Most indulok a kórházba, elvigyelek?
- Igen! - mondtam gondolkodás nélkül.
Néma csöndben tettük meg az utat. A kórház 20 percre van kocsival. Ennyi idő alatt az embernek rengeteg rosszabbnál rosszabb végkifejlet eszébe juthat. Féltem. Féltem attól, amit látni fogok. Féltem attól, hogy nem fogom bírni. Féltem, hogy Brigi magát okolja majd. De tudtam, hogy mellette kell legyek és mindenben segíteni neki. Megérkeztünk. Fél 12 van. Minden kihalt. Még a kórház körül is csak néhány ember sétálgat. Egyre gyorsabban lépkedek, szinte betöröm a bejárati ajtót. Oda rohanok a recepcióshoz.
- Farkas Brigitta hányas kórteremben van? - kérdeztem sietve.
- Farkas Brigitta, nézzük csak - mondta és elkezdett pötyögni a számítógépébe, nekem pedig felment az agyvízem.
- Nem próbálna meg, mondjuk HALADNI? - kiabáltam rá, mire egyből felszaladt a szemöldöke.
- Kisasszony kérem viselkedjen, mert hívom a biztonságiakat! 16-os kórterem. - bökte ki végre.
Dávidot magam után rángatva mentem és magamban számoltam az ajtókat. 13., 14., 15.... 16! Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem. A kórterem viszonylag nagy volt, két ággyal, de csak az egyikben feküdtek. Az ágyban egy fiatal lányt pillantottam meg, arca sebhelyekkel volt tele, szemei karikásak, kék-zöld foltok tarkították az egész testét. Jobb karján, és lábán gipsz pihent. Aludt. Mellette szülei. Édesanyja a lány bal kezét szorongatta és sírdogált. Lassan közelebb léptem Brigihez, és megsimítottam az arcát.
- Altatókat adtak neki, még nem ébredt fel. - mondta az anyukája elfojtott hangon.
Leültem egy székre és a fejemet a lepedőre hajtottam.
Valószínűleg elaludhattam, mert mikor felemeltem a fejem nem volt senki a szobában, és a nyakam is nagyon fájt. Ránéztem Brigire. Kezdett ébredezni. Mikor kinyitotta a szemét megszólaltam.
- Borzalmasan nézel ki. - mondtam, mire halványan elmosolyodott.
- De a történtekhez képest még mindig csodás vagyok. Csak rohadtul fáj a fejem. - motyogta és én felnevettem.
- Mert agyrázkódásod van Drága, de látom még mindig a régi vagy. Megyek szólok egy orvosnak, hogy felkeltél.
Már éppen álltam volna fel, amikor rámszólt.
- Várj! Lina, megkeresnéd Somát és megnéznéd hogy van? - kérte halkan. - Remélem nincs nagy baja.
- Megteszem amit tudok, de most pihenj, mindjárt beküldöm az orvost és a szüleid. - mondtam, majd kisétáltam.
Éppen hogy kiléptem, már meg is pillantottam az orvost.
- Doktor úr! Jó napot! Farkas Brigitta, a 16-osban, felébredt. - hadartam el sietve.
- Rendben, máris szólok a hozzátartozóknak és megvizsgálom. - mondta, és elsétált.
Közben én rávettem magam, hogy odamenjek a recepcióshoz.
- Helló, megtudná mondani, hol találom Balogh Somát? - kérdeztem és elővettem a kiskutya szemeket.
- Egy pillanat. - válaszolt a nő, és én éreztem: ez sokáig fog tartani.
Körülbelül 15 percig tartott mire megkaptam a választ.
- Tehát Balogh Soma, a 21-es kórterem. - mondta mosolyogva. Nagyon elégedett volt magával.
Lassan felbaktattam az emeletre. Mint kiderült a földszinten csak 18 kórterem van, így lépcsőznöm kellett. Mire megtaláltam Somát már 10 perce bolyongtam. Ahogy benéztem az ajtó üvegén, úgy látszott nincs bent senki, ezért benyitottam. Ez a szoba jóval kisebb volt mint a Brigié. Mindössze egy ágy elfoglalta az egészet. Soma körül legalább 50 cső tekergőzött, 4 gépre volt rákötve. Csak az egyikről tudtam, hogy mit figyel. A szívverését. Ahogy közelebb léptem megláttam az arcát is. Csodaszép barna szemei most csukva voltak, napsütötte bőre sápadt. Most nem az a helyes fiú volt akiért a lányok 98%-a odavan. Most csak egy fiú volt, aki kórházban fekszik, az üres szobában, teljesen egyedül.

IV. rész

Vége a hétnek. Szombat van, a pihenés napja. Ehhez képest Brigi fel-le rohangál a lakásban és minden élőlényt az őrületbe kerget.
- Uramisten, uramisten. URAMISTEEEN. Mit vegyek fel? Mit csináljak a hajammal? És a smink, keveset vagy sokat? Magassarkú vagy tornacsuka? - kiabálta hisztérikusan.
- Jó, Brigi állj le! Felhívom Ancsát, ide ő kell. - próbáltam lenyugtatni.
Ancsa egy évvel fölöttünk jár, nagyon régi jó barátunk. Mindig lehet rá számítani, főleg az ilyen ügyekben. Hosszú, fenékig érő, hullámos, szőke haja mindig csodásan csillog. A szemei olyan gyönyörű zöldek, akárcsak a smaragd. Milliószor randizott már, ő tudni fogja mire lesz szükség.
- Halihó Lina, szívem, rég hívtál, miújság? - vette fel a telefont már két csörgés után.
- Szia Ancsa, át tudnál most jönni? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Lina, mi ez a kiabálás ott? Minden oké?
- Óó, ezért hívtalak. Briginek randija lesz. Kéne egy kis segítség.
- Máris indulok. 10 perc és ott vagyok, kitartás! - mondta és én egyből nyugodtabban mentem vissza Brigihez.
- Már úton van a randiszakértőnk! - ordítottam, de még így is kétséges volt, hogy meghallja-e.
10 perccel később már meg is érkezett a barátnőnk, akinél két táska volt, az egyik nagy, a másik kisebb, egy piros és egy kék. A kis kéket dugig rakta smink cuccokkal, míg a nagyban tarka ruhák sorakoztak, mind arra várva, hogy válasszanak közülük. Remegő kézzel nyitottam ki a hálószobám ajtaját, attól félve, hogy túlélem-e a látványt, ami elém tárul. Kicsit hátra hőköltem, amikor megláttam Brigit, aki hanyatt feküdt az ágyamon, úgy, hogy a feje lelógott és engem bámult. Arrébb léptem, hogy Ancsa is megcsodálja azt az embert, akit ilyenkor cirkuszban kéne mutogatni. Persze amint meglátta Brigit rohant hogy megölelje és nem mellesleg egy hatalmasat bokszoljon a vállába, amiért tőlem kellett megtudnia a jó hírt.
- Hogy képzelted? Mi az, hogy LINA hívott fel, mert NEKED MA ESTE RANDID VAN? - kérdezte szemrehányóan Ancsa.
- Bocsesz, de tiszta ideg vagyok, eszembe se jutott felhívni.
- Na jó, elfogadom ezt a hihetetlenül szép, és esedező bocsánatkérést. - vágta rá Ancsa. - De térjünk a lényegre, mikor, hova, és mit?
- 8-kor, moziba, és.... Lina, mi is az? - nézett rám Brigi.
- A Noét. - mondtam, mire mindketten kérdőn néztek rám. - Az egy akció, kaland, dráma kombó. - válaszoltam meg a fel-nem tett kérdéseket.
- Oké, akkor nézzük, te mit választanál? - nézett szét a szobámban Ancsa.
Brigi felkapta a földről a kedvenc koktélruháját, amit a banketten viselt még nyolcadikban. A ruha bordó volt, tele fodrokkal, és virágokkal. Mindketten teljesen ledöbbentünk.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. - kezdte el dörzsölgetni halántékát Ancsa.
- Még én is tudom, hogy ez borzalmas választás lenne. - mondtam halkan.
- Lina! Hozz kaját és vizet! Hosszú napunk lesz! - adta ki a parancsot szakértőnk.
- Rohanok!
Mire visszaértem már a nagy piros táska üresen feküdt a földön, míg a két szőkeség éppen a tükör előtt parádézott. Ancsa egy hosszú barack színű ruhát viselt, Brigi pedig a világ legszűkebb farmerjában volt egy fekete, félig átlátszó inggel. Oda rohantam hozzájuk, felkaptam a földről egy türkiz estélyit és belebújtam. Így álltunk mi hárman és egymást csodáltuk. Még ezer meg egy szettet felaggattunk Brigire, míg végül megtaláltuk a nyertest.
- Így tökéletes leszel. - mondta magabiztosan Ancsa, miközben művét vizslatta.
- Igen, ez nekem is nagyon tetszik. - erősítettem meg az előttem szólót.
 Randira készülő barátnőnkön egy világos csőnadrág volt, egy menta zöld felsővel és egy fekete balerina cipővel. Már csak a hajával kellett valamit kezdeni, de ezt is hamar megoldottuk. A sminkel nem törődtünk sokat, Briginek amúgy is tökéletes bőre volt, így az alapozót megspóroltuk, maradt a szempillaspirál, és a szájfény. Mivel nálunk készülődtünk, rájöttünk, hogy hiába keresi Soma Brigit otthon, ezért gyorsan haza küldtük, így maradtunk ketten.
- Huhh, ez jó kis délután volt. - törölte meg a homlokát Ancsa.
- Az, de én nagyon jól éreztem magam. - mondtam elgondolkozva - Régen voltunk már így együtt, hárman.
- Az biztos. - bólogatott megállás nélkül. -Na, és nálad mi van a fiúk terén? - nézett rám gyanakvóan barátnőm.
- Ugyan már, mikor volt nálam bármi is ezen a téren? - kérdeztem mosolyogva.
Még sosem volt barátom, valahogy mindig rossz srácba zúgtam bele. Viszont ha egy fiú belém volt esve, az tuti, hogy a legjobb barátaim közül került ki.
- De, tavaly is ott volt az a Gergő nem? - mondta, mire nekem elkerekedtek a szemeim.
- Micsoda? Gergő? Ezt meg honnan szedted?
- Brigi mondta, hogy tetszettél neki vagy ilyesmi. - ekkor már tátott szájjal bámultam.
- Ezt nem hiszem el. Gergő? De hát sosem mondta... Beszélnem kell Brigivel. - már rohantam volna a telefonhoz, de Ancsa elkapta a kezem.
- Hagyd, randija van, majd holnap megbeszélitek!
- Jó, igazad van, majd holnap. - ültem vissza az ágyamra.
Még jó pár dologról beszéltünk, míg végül 10 körül Ancsa is haza ment. Este megvacsoráztam, lezuhanyoztam, majd ismét fülhallgatóval a fülemben bámultam a plafont és némán énekeltem.
-"I'd wait here forever just to, to see you smile,'Cause it's true, I am nothing without you."

III. rész

Sziasztok! Ez egy elég rövidke részre sikeredett, de nagyon fáradt vagyok. A tegnapi ballagási buli nagyon sokáig tartott, és a jó kis magyar mulatós nótákat mindenki velem akarta végig táncolni, ami nem kis kihívás :) Holnap megpróbálok többet írni, addig jóól kialszom majd magam!

- Te jó ég anya! Mi történt? - kérdeztem ijedten.
- Apád.... és....egy..... egy.... - szipogott folyamatosan.
- Anya, nyugodj le, nincs semmi baj. Mondd el! Mi történt?
Hangosan kifújta a levegőt, sóhajtott egy nagyot, majd folytatta.
- Apád haza hozott egy kutyát.
- És ezzel mi a baj? - kérdeztem mosolyra húzódott szájjal.
- Csak annyi, hogy egy Dán dog nem való a lakásba!
Hatalmasat nevettem, mire édesanyám gyengéden fejbe vágott.
- Szóval ez történt itt, igaz? Egy kutyus. - elgondolkodtam - És most hol van?
- Elküldtem őket sétálni, bár nem hiszem, hogy nagyon aktív lenne egy ilyen pusztítás után.
- Apa vagy a kutya? - érdeklődtem mosolyogva.
- Is-is!
Elkezdtünk összepakolni és körülbelül fél óra alatt végeztünk is. Hamarosan ugatást hallottunk kintről, ezért kirohantunk az udvarra. Apa éppen egy nagy, fekete kutyával küzdött, aki az arcát nyalogatta.
- Segítsetek már, nem akar leszállni rólam!- kiabált segítségért.
- Jesszusom, még mi segítsünk?! Te hoztál kutyát a házhoz drága szívem! Old meg. - érvelt anyám, majd fogta magát, hátat fordított és elsétált. - És még valami. BE NE MERD MÉG EGYSZER HOZNI A LAKÁSBA! - ordította vissza.
Nevetve odasétáltam szenvedő édesapámhoz és egy egyszerű mozdulattal lerántottam róla a kutyát, aki ezek után az én arcomat kezdte nyalogatni.
- Mi a neve? - kérdeztem.
- Mi legyen a neve? - vágta rá apa.
- Szerintem lehetne buldózer! Azok után, amit leművelt a nappaliban. Meg persze imádom az X-Men-t - mondtam elgondolkodva.
Mivel elég hamar dűlőre jutottunk (apa is X-Men fan), elkezdhettünk helyet keresni Buldózernek. Találtam is deszkákat és szögeket a műhelyben.
- Csudi jó kis házat építünk neked! - hajoltam oda Buldihoz, mire apám kérdőn nézett rám. - Mi van? Lány vagyok! - védtem magamat nevetve.
Hamarosan megjelent Roli is.
- Mi jót csináltok? - kérdezte összehúzott szemöldökökkel.
- Házikót Buldinak. - feleltem, mintha mi sem lenne természetesebb.
- Ki az a Buldi? - döbbent volna le Roli, de nem volt ideje, hiszen az említett ördögfajzat leteperte és nem engedte felállni. - Mi a? Ezt meg honnan szedted Lina?
- Nem én voltam! - mutogattam észrevétlenül apára, aki éppen próbálta leszedni Buldit az öcsémről.
2 óra elteltével egy csodás kutya-palota állt előttünk, tarka betűkkel ráfestve: BULDÓZER. Büszkén összekapaszkodva bólogattunk, ahogy a filmekben szokták, aztán beballagtunk vacsorázni. Anya a kedvencünket főzte, sajttal-sonkával töltött csirke mell krumplipürével. Nyami! Miután elmosogattam, a szobámba érve láttam, hogy SMS-em jött, Brigitől. Rögtön válaszoltam neki.

Brigiért nagyon sok fiú oda van. Meg is értem, gyönyörű lány. Hosszú, derékig érő, szőke haja mindig tökéletesen áll, a bőre makulátlan és az övé a világ legszebb kék szeme. Komoly barátja még nem volt, bár tavaly egy kilencedikes fiúval 2 hónapig jártak. Amikor véget ért Brigi teljesen összezuhant, még sosem láttam olyan szomorúnak, mint akkor. Nem szeretném, hogy ez megismétlődjön. Ez a Soma nem olyannak tűnik, mint aki összetörné a szívét, de ismeritek a mondást, "Nem minden arany, ami fénylik".

II. rész

Még csak szeptember 2.-a van, de én már most hulla fáradtan keltem ki az ágyból. Valahogy sosem volt erősségem a korán kelés, nyáron végig alszom a fél napot, ahogyan azt illik. Pár perc szenvedés után ki is vánszorogtam a fürdőszobába, lezuhanyoztam majd fogat mostam. Körülbelül 10 percig tartott mire rávettem magam, arra, hogy felöltözzem. Ma egy fekete farmert vettem fel egy szintén fekete pólóval és a kedvenc torna csukámmal. A konyhába érve viszonylag hamar észre vettem, hogy Roli az ÉN CiniMinisemmel tömi a fejét. De most komolyan. Ismer, tudja hogyan reagálok, ráadásul korán reggel és kockára meri tenni az életét. Ember az ilyen? 5-6 perc alatt letepertem és a fejére borítottam a tejet. Anyáék mindezt csendben végignézték majd egy hangos sóhaj kíséretében leléptek dolgozni. Miután -felelősség teljes nővér létemre- kisöcsémről lerángattam tejfoltos pólóját, gondoltam elárulom neki, hogy miért kapott egy liter laktózt a képébe.
- Nagyon jól tudod, hogy nem nyúlhatsz a kajámhoz!
- Most nem mindegy, hogy mit eszel reggelire? - mondta, mire egyből felháborodtam.
- Mi van? Ezt te sem gondoltad komolyan. Legalább elolvasnád a dobozát! Tele van vitaminokkal! - védtem folyamatosan a CiniMinist.
- Ja, meg egy rakat mesterséges szarral.
- Akkor mégis miért zabáltad itt két pofára? - kérdeztem megrökönyödve.
- Csak meg akarlak védeni a sok mű kajától, hogy egészséges lehess. - érvelt és közben eljátszotta, hogy itt most Ő a hős, a megmentő (és még egy csomó szinoníma ezekre a szavakra).
- Jó a duma, kár hogy nem veszem be. Inkább öltözz át és húzzál suliba!
Úgy döntöttem, ma nem reggelizem, helyette meggyászolom a gabonapelyhemet és elindulok suliba. Brigi ma nem várt a kapuban, gondoltam nem volt türelme itt álldogálni. 10 perc alatt beértem abba az intézménybe, ami a legtöbb tizenéves életét tönkre teszi, az iskolába. Felszaladtam az emeletre, be a terembe és lehuppantam a székemre. Az első óra Kémia volt. Kiss tanárnő felhőtlenül boldog volt, amíg meg nem pillantotta a 10. C-t.
- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntött nem túl lelkesen minket.
- Jó reggelt tanár nő, hogy tetszik lenni? - kiabálta túl Ákos az egész termet.
- Azt hiszem egyre mélyebb depresszióba esem, köszönöm kérdésed Ákos!
- Az jó tanár nő, nagyon jó. - úgy látszik osztálytársamat már a válasz nem-igen érdekelte, hiszen a telefonjába bújva SMS-ezett.
Átnéztük, hogy mikről lesz szó az év során, megbeszéltük mikre lesz szükség és mi az, ami nem kell, vagy éppen tilos (itt erősen a fiúkra és a kezükben tartott telefonokra nézett, majd bólintott). Második óra ének volt, amire imádott tanárnőnk érkezett, Rózsa Ivett. Valahogy mindig is mi voltunk a kedvenc osztálya, ebben erősen közrejátszott a tény, miszerint abszolúte poénnak fogjuk fel az ének órákat és minden hangunkat kieresztve énekelünk bármit, amit a tanárnő az orrunk elé tol. A következő felemelő 45 percet a biológia laborban töltöttük Kocsissal. A 10. C-ben mindenki rémálma az az óra volt, ami másoknak a megnyugvást jelenti, az óra, amire normális diákok lazításként gondolnak. Az informatika. Romhányi tanárúr imádta a tantárgyát, minket már kevésbé. Sosem nézte jó szemmel, ha éppen nem a két szeme közé néztünk, vagy esetleg a kezünk nem a pad tetején volt, és éppenséggel az Ákos-Bálint páros csodás feleletei sem mondhatóak tankönyvbe illőnek.
- Túléltük az elsőt, már csak 119 óra vár ránk! - kiabálták a fiúk a lépcsőn, miután minden életkedvünket elveszítve kiléptünk Romhányi Szentéjéből.
- Hé fiúk! - kiáltottam utánuk - Várjatok, most jön a dupla matek!
Ha szemmel ölni lehetne, már mindenki halott lenne, akinek valaha köze volt hozzám. Az egész szünetet imádkozással töltöttük és vártuk mikor toppan be a kaszás, hogy elvigyen arra a helyre ami ezerszer jobb két óránál Molnárral (és igen itt a pokolra gondolok). Becsöngettek. És ekkor olyan történt amire sosem számítottam volna. Belépett egy ismeretlen, fura, szőrös fazon. Elkerekedett szemekkel mind ránéztünk.
- Sziasztok! A nevem Fekete Kristóf, és idén én tartom majd a matematika órákat! - mondta, mire az egész osztály levakarhatatlan mosollyal a fején kezdett el tapsolni.
- Jó napot Tanárúr! Nem mintha bánnám, vagy érdekelne, de ilyenkor asszem illik megkérdezni, hogy mi történt Molnár József tanárúrral? - kérdezte meg hirtelen Bálint.
- Ó, sajnos nem tudom, de az osztályfőnök biztos megmondja, ha érdeklődsz.
- Annyira azért nem fontos, köszönöm! - válaszolta Bálint.
Egész jó volt a dupla matek, ez a Fekete viszonylag jó fej. Néha még egy-két viccet is elsütött. Persze tanár lévén nem éppen a vicces fajtából, de értékelem a próbálkozását. Miután végeztünk, elindultam haza Brigivel.
- Képzeld ma reggel Somával jöttem suliba! - újságolta barátnőm.
- A 11.-es Somával? Komolyan? - kérdeztem döbbenten, mire elkezdett vadul bólogatni. - Hogy-hogy?
- Hát, amikor kiléptem a kapun, nem néztem a lábam elé és neki mentem valakinek, - kezdett el megállás nélkül mesélni - már éppen bocsánatot kértem volna, amikor megláttam. Mondanom sem kell, nem jött ki más a számon csak egy hatalmas Ó.
- És? Mit mondott? - egyre izgatottabb voltam.
- Bocsánatot kért, és megkérdezte melyik suliba járok. Megmondtam. Aztán meglepődött, hogy Ő is, de furcsa, hogy nem emlékszik rám. Aztán felajánlotta, hogy elkísér. Amikor elétek értünk meghallottam a veszekedést, és gondoltam, majd egyedül is eltalálsz a suliba. - hadarta el végül.
- Ja, tudod csak a szokásos Roli-Lina mérkőzés. De miről beszélgettetek út közben?
- Sok mindenről, a suliról, a tanárokról, róla, rólam, meg egy csomó dologról.
- Nem jössz be, és meséled el? - kérdeztem, ahogy a ház elé értünk.
- Á, nem mennem kell edzésre, de majd holnap beszélünk. Szia! - köszönt el.
- Szia!
Belépve a lakásba hatalmas kupi fogadott. Párnák a földön, törött tányérok mindenhol, a növények leborigatva. Ahogy tovább sétáltam, a konyhában anyát találtam. Éppen a kedvenc díszpárnáját szorongatta és zokogott.

I. rész

Reggel fél 7 van, és csörög a telefonom. Fél álomban felkapom, megnyomom rajta az egyik gombot és a fülemhez emelem.
- Tessék... Haló?! Ne szórakozz, szólj már bele!
Kinyomtam. Illetve csak nyomtam volna, ha nem a telefon ébresztőjével veszekedek. A fejemhez csaptam, és gratuláltam magamnak.
- Szép volt Lina! Egy ébresztőt is képes vagy rettegésben tartani.
Ekkor minden erőmet összegyűjtve (ugyebár ez hajnalok hajnalán nem sokat jelent) elkezdtem gondolkodni. - Mégis mi a jó francért keltem fel ilyenkor? És mióta beszélek magamban?
Zsenialitásomnak köszönhetően röpke 15 perc alatt leesett.
- Hiszen ma kezdődik a suli! Jézusom ezt abba kell hagynom...
Felpattantam, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Végre nem vagyok "gólya". Tizedikes lettem, ami többek között azt jelenti, hogy nem kell félnem a szívatásoktól, a végzősök átható tekintetétől és attól, hogy mindenki azt hiszi úgy bánhat velem mint egy kutyával. Ahogy kiléptem a zuhany alól, a tükörbe nézve egy 16 éves, érett, magabiztos lány nézett vissza rám, egy URAMISTENMEKKORA pattanással a homloka közepén.
- Igen, miért is ne, igaz?! Ez a nap a legalkalmasabb arra hogy előbújj te rohadék! -szidtam megállás nélkül a vörös foltot a fejemen.
Előkaptam a sminkes táskám a szekrényből, és a lehető legkevesebb nyomkodás után körülbelül fél kiló alapozót nyomtam csak az érintett területre. Miután kellőképpen hülyén néztem ki lemostam mindent a fejemről és újra elkezdtem sminkelni. Viszonylag hamar rájöttem, hogy ennek semmi értelme, ezért fogtam magam és elindultam a konyhába reggelizni. Útközben találkoztam az öcsémmel (13 hónap van köztünk, sokszor inkább bátyámként emlegetem) Rolival, aki egy hatalmasat nevettet a patimon.
- Nővérkém, csak nem az új háziállatodhoz van szerencsém? Mi a neve? Pötyi?
- Haha, nagyon vicces. Szerintem inkább húzz el, mielőtt kapsz egy szép kis lila foltot a szemed alá.
- Nem aggódom, úgysem lehet nagyobb, mint a te kis Pötyid.
- Arghh. - mérgelődtem tovább.
A konyhába érve köszöntem anyának és apának, majd leültem az asztalhoz. Miközben eszegettem a CiniMinisem, hallgattam, ahogy anya mindent gondosan elmagyaráz a suliról. Persze az egészből csak annyira emlékszem, hogy "és legfőképpen, ne szidd a tanárokat. Főleg ne szemtől-szemben". Na igen, ez a sztori elég hosszú, legyen elég annyi, hogy az osztály állva ünnepelt miután beolvastam a legutálatosabb tanárnak. A szobámba visszatérve elhúztam a függönyöket, és kinyitottam a ruhás szekrényem. Nem kellett sokat gondolkoznom, felvettem a kedvenc cső farmerem, egy fekete kapucnis pulcsit és az imádott Conversem. Nem vagyok az a miniszoknya-has pólóval stílusú lány, inkább az egyszerű szetteket preferálom. Hosszú göndör hajam felkötöttem és felkaptam az iskolatáskámat. A házból kiérve már várt a legjobb barátnőm Brigi.
- El sem hiszem Lina, - mondta - már az első nap el akarsz késni?
- Bocsi, de elfelejtettem, hogy ma már iskola.
- Semmi baj, sejtettem. - vigyorodott el.
Nem lakok messze a sulitól, úgy 10-15 perc gyalog, de így is könnyen elkésem. Útközben Brigivel megtárgyaltuk a kis harcomat a nem létező telefon betyárral és Rolival. Barátnőm elmesélte felettébb unalmas reggelét, és már be is értünk a suliba.
- Mióta vannak itt növények? - vette észre Brigi azt, ami szerintem mindenkinek feltűnt.
- Nem tudom, de mindegy is, egy hetet adok nekik. - mondtam mosolyogva.
Na igen, nálunk nem igazán lehet bármit is életben tartani, elvégre minimum 350-en rohangálunk órára és valljuk be, egy-két tő tulipán nem fog az utunkba állni. Felrohantunk az első emeletre, ahol a termünk van és megkerestük a helyünket. Furcsa volt, hogy idén nem ül előttem senki, és főleg nem egyik imádott osztálytársam Gergő. Nyár elején Pestre költöztek a családjával és itt kellett hagynia az iskolát. Eszembe is jutott valami, amibe eddig bele sem gondoltam.
- Hallod, szerinted milyen lesz az új osztálytárs? - fordultam hirtelen meg. Brigi kérdőn nézett rám.
- Te miről beszélsz?
- Hát tudod, aki Gergő helyett jön. - magyaráztam meg a dolgot.
- Jajj, tényleg. Nem tudom, remélem valami helyes fiú lesz az. Erősen csökkent a színvonal Gergő távozásával. - Gergő volt az osztály szépfiúja, sokan oda voltak érte, kivéve engem. Én inkább barátként gondoltam rá.
- Amekkora mázlink van, egy utálatos csajt kapunk. - szólaltam meg végül.
Mivel ez volt az év első napja, csak 4 óránk volt, és mindegyik osztályfőnöki. Kocsisnak már az első két óra után szemrángása volt tőlünk, így csak annyit mondott, hogy "beszélgessetek a szünetről még egy órát aztán menjetek haza". Mivel nem volt szó arról, hogy bármilyen új tanuló érkezne, még gyorsan feldobtam a kérdést.
- Tanárúr! Gergő helyére jön valaki, vagy maradunk 24-en?
- Ó, igen! Köszönöm a kérdést Lina, majd' elfelejtettem. Az új tanulót Magyar Norbertnek hívják, Egerből költöztek ide, és ha minden igaz jövő héten már érkezik is közétek. - válaszolta meg kérdésem Kocsis.
- Tanárúr, és jó fej ez a Norbi gyerek? - ordította Ákos a terem végéből.
- Honnan kellene tudnom? - kérdezett vissza döbbenten jó, öreg osztályfőnökünk. - Majd ti eldöntitek! - zárta le az igencsak rövid beszélgetést.
Még elszórakoztattuk egymást 45 percig aztán mindenki haza indult. Otthon megebédeltem, elmondtam a tudnivalókat anyának, majd egy jó kis Supernatural maratonnal zártam a napom. Vacsora után még olvastam egy kicsit, majd mindent, ami fényt bocsátott ki magából lekapcsoltam és fülhallgatóval a fülemben kedvenc Sum41 számomra elaludtam.